Keresgélek

Mostanában (min. fél éve) erősen foglalkoztat az önmegvalósítás témaköre. Keresem magamat, a helyem a világban, vagy talán pontosabb lenne azt mondani, az utam a világban. Eleinte a kérdés valami olyan volt, van-e nekem célom az életben? Vagy van-e hivatásom, bármi, amit hosszabb távon is tudnék igazán lelkesen csinálni? Valami, aminek a területén, témájában, amikor újat kell tanulnom az igazi örömmel tölt el és nem a ’csinálom, mert épp ezt kell’ érzéssel.

Aztán ez a kérdés módosult. Na nem azért, mert mostanra kristály tisztán tudom mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. – Bár bevallom, ez is alakul, kezdenek a dolognak körvonalai lenni. – Hanem azért, mert egy erősebb pánik, mondhatni személyes válság után, – amiben csak kapkodtam a fejem, hogy akkor ’most mi van?’, ’mi bajom is van pontosan?’ – rájöttem először sokkal inkább az a kérdés, készen állok én erre, merem én ezt vállalni? Mert ugye a célokért meg kell dolgozni. Még hozzá keményen. Le kell mondani dolgokról. Dönteni kell. Kockáztatni. És mindezekért még a felelősséget is vállalni kell. Bizony ám.

És amikor a célok derengeni kezdenek, akkor az odáig vezető út is elkezd kirajzolódni. De csak kezd. S lévén nem láthatom előre, vajh légvonalban, a lankákon visz a közelinek tűnő faluba, avagy némi kerülővel át kell másszak ezen a szomszédos hegyen is, egészen kis barátságosnak és otthonosnak kezd tűnni ez a menedékház, ahonnan épp nézelődöm. 😀

Igen, persze, én is tudom, ha ezeket a sorokat írom, nyilván a tudatom mélyén már megszületett a döntés, ELINDULOK, de itt, a felszínen még szenvelgek és hisztizek előtte egy sort, habár az első bizonytalan lépteket már meg is tettem. 😀

Vajon mi előtt nem akarok meghajolni?

Mondhatnám, hogy 1 hete ezen gondolkodom, de nem lenne igaz.

Az úgy volt, hogy .. múlt hét szerda reggel hajat mostam. Tudod, az a derékkímélő, kádba hajolós módszer. 😉   Ami egyébként nagyon tetszett, mert nem csorgott végig a cucc a hátamon, kiszárítva azt és valahogy a hajam is – úgy éreztem – jobban át sikerült mosni, tisztább, üdébb lett. Szóval minden szép és jó volt, amíg ki nem szerettem volna egyenesedni e művelet után. Mert az már nem ment. Illetve nem 100%-osan. Kicsit fájt is a derekam, meg a függőlegesbe állás, na az nem jött össze. Az ülőmunka még rontott rajta, így estére 80 éves, járókeretes nénikék sorra köröztek volna le a hazafele úton, ha el mertek volna indulni abban az időben. 😀

Mostanra persze a derekam köszöni jól van, de míg bandukoltam hazafele és “fejben postoltam” arról, mennyire összecsúszva is érzem épp magam a héten, dacára az elmúlt hónapok motiváltságának, egyszer csak beúszott a tudatomba újra ez a kérdés: “Mi előtt nem vagyok hajlandó meghajolni?”

Abba a csoportjába tartozom az embereknek, akik úgy gondolják, a betegségeinknek oka van. Fizikális megnyilvánulásai valamely bennünk zajló dolognak. És emlékeim szerint a derékbántalmakhoz ez a kérdés passzol: “Mi előtt nem vagyok hajlandó meghajolni?”

A választ persze nem tudom. Ebben még van hova fejlődni. Őszintén megválaszolni a kérdéseket, amik előrébb vinnének. Azaz szembenézni és felvállalni saját magam. De azért 1-2 dolog motoz a fejemben.

• Mint pl. egész jól kezdett menni a reggeli tornázgatás, energikusnak, fittnek éreztem magam, frankón együttműködve az átgondoltabb, egészségesebb étkezéssel. Úgy tűnt haladok az egyik célom felé, emelhetnék megint picit a belefektetett munka mennyiségén. Vajon az “egóm” szabotált ezzel az egésszel, lévén így nem hogy tornázni, de még lépni sem tudtam napokig?
• Vagy … meg kellett csinálnom valamit, amit nem akartam, amihez túl gyengének éreztem magam, képtelen voltam rá egyedül (egy újabb önvizsgálatot megérne miért is borított ki eme apróság annyira). Vajon ez volt a menekülési útvonal, ami által “megcsináltathattam” ezt a feladatot valaki mással? (Ha így volna, bocsánatot kérek érte Csiga, nem tudatosan tettem.)

Évek múltán …

De rég nem jártam itt …

Nagyon sok minden történt azóta. Érdekel?

Kétlem. Igazán tán még engem sem. 🙂 De ezek is közrejátszottak abban, hogy úgy döntöttem, ha – esetlegesen – most ismét blogírásra vágynék, tiszteljem meg magam (és másokat is) annyira, hogy  vállalom a múltam is. Azaz .. EZEN a blogon folytassam tovább. Tehát lássuk a címszavakat, amik eszembe jutnak!

2010. márc. 07.
A “Kedves” benyögte VÉGE. Mindig volt érzéke az ünnepekhez 😉 másnap nőnap. 12 év együtt és ennyi. És ami a legdurvább, a legelső pillanatban is tudtam – bármennyire fájt és dühített is – hogy ez most jó nekem, hogy sokkal jobb lesz nélküle. Egy buddhista barát jó tanácsának hála “kezdj el JÓT kívánni neki, pláne ha szeretnéd lezárni vele a közös karmát ..” meglepően könnyen és gyorsan sikerült továbblépnem. Habár ez nem könnyű “tanács”, sőt az elején kifejezetten nehéz, de igen hatásos.

A következő pár hónap kutya nehéz volt. Leginkább anyagilag illetve azt megszokni, hogy egyedül vagyok. Ismét teljesen egyedül. Viszont minden probléma (megoldandó feladat) ellenére is ez szabadságot jelent és lehetőségek egész tárházát. Így is fogtam fel. Miután anyagilag nagyjából egyenesbe jöttem sokat utazgattam a barátaimmal, szinte minden hétvégém valamelyik környékbeli buddhista központ meditációs hétvégéjén töltöttem vagy épp a mi szuper hangulatos Tiszavirág fesztiválunkon buliztunk vagy Veszprém Utca-Zene fesztiválján vagy … mindig volt valami. 😀

Teljesen természetes gondolom, hogy közben társkereső oldalakon beszélgettem, ismerkedtem, jópár randin megjelentem. Nem nagy sikerrel. Tudod hogy van ez, aki nekem tetszik, annak én nem, akinek meg én kellenék, attól tuti menekülök. De az is tény, van pár barát, aki megmaradt e beszélgetések eredményeként. És jónéhány érdekes, vicces, fura, szomorú vagy épp szívmelengető emlék egy csomó különleges emberről. Jó tapasztalat volt ez arról, hogy mind-mind külön világban élünk, dacára annak, hogy egynek tűnik környezetünk.

Megváltozott a viszonyom a szex-xel kapcsolatban is. Rájöttem, hogy mégis csak élvezem, csak hát nem mindegy kivel. És arra is, hogy milyen elhamarkodott és nagyképű is, amikor elítélek valakit csak mert belemegy egyéjszakás kalandokba. Meglepően könnyű odáig jutni. És megfelelő partnerrel és motivációval meglepően jó is tud lenni. Aztán persze arra is rájöttem, hogy – bár szükségem volt ezekre a tapasztalatokra – ez mégsem az én világom. Mert hiába élveztem és kaptam meg esetleg minden figyelmet, amit igényeltem, később mégis minden ilyen alkalom után egy leheletnyivel értéktelenebbnek éreztem magam és csak arra emlékeztetett mennyire hiányzik egy állandó, igazi partner. Valaki, akivel ismerjük egymás rezdüléseit … eljött hát az az idő is, amikor felkészültem és szívből vágytam egy új, komoly párkapcsolatra.

Ami persze nem jött. 😀 Mert így szokott ez lenni. Így elkezdtem töprengeni vajh, mivel akadályozom saját magam a pártalálásban. És ekkor rájöttem: min csodálkozom?, hisz jogilag, papírforma szerint még mindig házas vagyok! Bizony. A nagy szabadságban egyikőnk sem gondolt arra, hogy ezt is elintézze.

2012. május
A papír is azt mondja: ELVÁLT.

Közben egy évig (2011 aug. – 2012. aug.) éltem együtt egy barátnőmmel és a (kezdetekkor) 2 éves kislányával. Sokat tanultam tőlük.
Az elején nagyon-nagyon élveztem. Olyan jó volt hazamenni. Tényleg úgy éreztem magam, mint aki HAZA megy. És ez számomra egész szokatlan-ismeretlen érzés. Egy ideig viccelődtünk is vele. Pár héttel a beköltözésük után egy kollégám megkérdezte, milyen, hogy érzem magam. És azt találtam válaszolni: olyan mintha hirtelen lett volna egy feleségem és egy 2 éves kislányom. 😀 És tényleg, a csajszi rohant, ha hazaértem és átölelt. Ha valami baj volt, pl. magára zárt egy ajtót belülről, az anyja halálra pánikolta magát és én (mint higgadt, mértékkel aggódó “apuka”) navigáltam kukucskálva a kulcslyukon merre forgassa, hogy ki tudja nyitni újra. Nem nagyon volt senkijük ebben a városban, így néha én vigyáztam rá, vagy mentem érte a bölcsibe. Ha érintésre vágyott, rendszeresen telepedett az ölembe. Nagyon szeretem ezt a .. szóval őt.

Aztán persze elkezdtek előjönni a gondok. Mások vagyunk, más elvárásokkal, eltérő szokásrendszerrel. És elkezdtünk egymás idegeire menni. Amit persze sokáig észre sem vettünk olyan lassan, alattomosan történt. De egyszer csak rádöbbentem, hogy ők jönnek haza a nyaralásból, a nagymamától, nekem meg menekülhetnékem van. Magányra, zárt ajtókra, saját élettérre vágyom. Frászt kapok attól, hogy ordít a gyerekkel és nem tehetek ellene semmit. Hogy erre kelek és ezzel fekszem. Vagy olyan későn megyek haza, ahogy csak tudok, hogy lemaradjak erről.

És ezzel párhuzamosan a kezembe adtak egy könyvet, ami nekem nagyon betalált. Talán a mesékbe ágyazott forma miatt, ki tudja .. A felelősségvállalásról, a pénzügyek kezeléséről volt szó benne. Arról, hogy sikerül minden tartozását visszafizetnie végül egy szökött rabszolgának, miután úgy dönt megteszi. Egyszer csak összeálltak a mozaikok, rádöbbentem most is menekülök. A családi idill látszatába, ami egyenes ágon akadályoz a tényleges párom megtalálásában és a “képtelen vagyok egyedül megélni ennyi pénzből” elképzelésbe, hisz ez indokolta a barátnőmmel élést. Amint fel mertem vállalni a döntésem, szóltam a barátnőmnek, külön akarok élni, nem költözöm velük tovább új albérletbe, ahogy az tervben volt. Ő halálra rémült és vérig sértődött, többé nem is szólt hozzám. Én viszont végre ismét léptem egyet előre a saját fejlődésem útján.

Szinte napra pontosan ekkor kezdtem el levelezni a sráccal, aki azóta a párom és akit nagyon szeretek. Újra egyedül élek egy albérletben, amit egészen szokatlan módon az OTTHONomnak tudok tartani. Elkezdtem alkalmazni a pénzkezelés azon módját, amit a “meséből” tanultam, ami azt jelenti, hogy igen szűkösen élek (a saját mércém szerint), de azért mert mindössze a fizum 60%-át fordítom az élet általános részére, 10% megy megtakarításba (miután a kifizethető hiteleim már mind törlesztettem), majd 20% tanulásra és 10%-ot hacsak képes vagyok megmenteni olyan dolgokra költök, amik szórakoztatnak, amik feltöltenek, amiktől “gazdagnak” érzem magam. 😀

Úgy vélem e gondolatmenettel el is értem 2012 év végét. Az a rész, amire emlékezni akarok, mind meg van. Jó éjt!

Az élet értelme

Úgy sejtem egyetlen ember van csupán, aki figyel, epekedve vár vajon kerül-e fel új bejegyzés. És nyilván nem arra számít, amit kapni fog. 🙂

Olvastam ebéd közben .. még mindig ugyanazt a könyvet. Lenyűgöz a struktúrája és a mondanivalója is. (Robert Fulghum: Már lángolt, amikor ráfeküdtem című könyvéről beszélek épp.)

“…
Azután megfordult. És előadta a rituális gesztust:
– Van valakinek kérdése?
Csend ülte meg a termet. Ez a két hét egy egész életre elegendő kérdést vetett fel, de pillanatnyilag csak a csönd létezett.
– Nincs kérdés? – Papaderosz tekintete végigpásztázott a termen.
Nos, jó. Föltettem a kérdést.
– Dr. Papaderosz, mi az élet értelme?
A szokásos nevetés jött válaszul, mindenki indulásra készen mocorgott.
Papaderosz kezével csendet intett, és hosszasan rám nézett, szemével azt firtatva, komolyan kérdeztem-e, a szememből pedig azt olvasta ki, hogy igen.
– Rögtön válaszolok a kérdésére.
Nadrágzsebéből elővette tárcáját, egy darabig egy bőr pénztárcában kotorászott, aztán kihalászott egy apró kerek tükröt, nagyjából akkorát, mint egy negyeddolláros.
És a következőket mondta:
– Kisgyerekkoromban, a háború alatt nagyon szegények voltunk, egy eldugott faluban éltünk. Egy nap az úton találtam egy darabokra tört tükröt. Egy német motorbiciklit lőttek ki azon a helyen.
– Megpróbáltam, összeszedni a tükör összes darabját, hogy összerakjam, de lehetetlen volt, így csak a legnagyobb darabot tartottam meg. Ezt itt ni. Aztán egy kövön kör alakúra csiszoltam. Játszani kezdtem vele, mint valami játékszerrel, és elbűvölt az, hogy olyan sötét helyekre tükrözhettem vele a fényt, ahová a nap sosem sütött be – mély lyukakba, repedésekbe és sötét beugrókba. Sportot űztem abból, hogy fényt bocsássak a legeldugottabb helyekre is.
– Megtartottam a tükröcskét, és ifjúkorom üres pillanataiban elővettem, és újra elfogadtam a játék nyújtotta kihívást. Amikor férfivá értem, rájöttem, hogy ez nem egyszerűen gyermekjáték, hanem annak metaforája, hogy mit kezdhetek az életemmel. Rájöttem, hogy nem én magam vagyok a fény, még csak nem is a fényforrás. De a fény – az igazság, a megértés, a tudás – létezik, és sok sötét helyen csak akkor fog fényleni, ha én odatükrözöm.
– Csak szilánkja vagyok annak a tükörnek, amelynek teljes alakját és formáját nem ismerem. Ennek ellenére azzal, ami rendelkezésemre áll, fényt tükrözhetek a világ sötét zugaiba – az emberek szívében lévő fekete foltokra -, és némely emberekben bizonyos dolgokat megváltoztathatok. Ez az, amire én törekszem. Ez az én életem értelme.
Aztán fogta a tükröcskéjét, óvatosan tartva befogta az ablakon beáramló nappali fény sugarait, és az arcomra meg a padon összekulcsolt kezemre irányította.
…”

Azóta túl vagyunk a 3. randin. Egy egész délutánt töltöttünk együtt az ágyban.  Leginkább nem szexxel, hanem egymás testének, lelkének felfedezésével, apró cirógatásokkal, csókokkal, ölelésekkel. Meghitt volt, szerelmes, boldog. Szerintem. Számomra. És úgy gondolom, remélem: számára is. Szerelmet vallott. Én is így tettem. És most hiányzik. Néha nagyon. Pedig alig 24 órája ment el. De 2 órával később a Republic koncerten is hiányzott. Szép párok simultak össze, táncoltak, csápoltak, csókolóztak a zene ritmusának megfelelően. Oly jó lett volna Vele …

Újra itt?

Érdekes dolog a blogírás. Szerettem. De nem volt rá időm. Néha elkapott a vágy,a gondolat, hogy folytatni kéne, írni újra rendszeresen .. aztán mindig beláttam nem fér bele az életembe. Az, hogy kitöröljem soha fel sem merült bennem, mégis csak a naplóm .. de arra sem gondoltam soha, hogy lesz olyan is, aki ismer és így olvassa el, anélkül, hogy én kértem volna erre.  No, most erre volt, VAN, példa …

Van egy srác, akivel levelezünk egy ideje, nevezzük Kövecs-nek. 😉 Úgy 2 hónapja olvasta az adatlapom egy társkeresőn és tetszett neki. Szóval írt nekem egy e-mailt, ami meg nekem tetszett. 🙂 Úgy éreztem, “Végre! Ez az! Ő az!”. Imádom a leveleit. Mindig epekedve vártam, várom a leveleit. És ez szemernyit sem változott, pedig mostanra egészen rendszeressé vált. Sőt, ha lehetséges egyaltalán, még fokozódott. Próbáltuk azt mondani, hogy baráti alapon levelezünk, ismerkedünk, lévén Ő házas, ha még oly rossz kapcsolatban élnek is. Persze már a leveleinkből nyilvánvaló volt, hogy nem igazán a barátság felé tartunk, az első élő, személyes találkozás pedig egész konkrétan bizonyította is ezt. Valahogy a legelső pillanattól természetesnek tűnt, hogy velem van, olyan volt mintha rég ismernénk egymást. Így pont az okozott – nekem – némi zavart, hogy hogyan is kéne viselkedjek Vele, lévén majdnem ismeretlen és nem tudom Ő mit érez irántam, gondol rólam és döntött-e már, próbálkozik még a házasságának megmentésével vagy sem. Nagyon jól kezelte a helyzetet, irányította a beszélgetést, kérdezett sokat és mesélt is, ügyes kezdet volt. 😉 Sétáltunk a Tisza-parton és mivel igen nagyon meleg és napsütéses idő volt, – ami már ritka november elején – leültünk a sétány korlátján és csak süttettük a hátunkat a napon és beszélgettünk, órákat. Ittuk egymás látványát, élveztük a másik társaságát és a lassan, de határozottan növekvő, bizsergető vágyat, hogy ÉREZNI AKAROM ŐT! Mígnem megcsókolt. Én meg visszacsókoltam. 🙂 És ezt még jó párszor megismételtük. 😀 …

Később persze elköszöntünk, ment mindenki a maga dolgára (no persze sokkal boldogabban, mint előtte) és el is telt 1-2 nap. Majdan beszéltünk telefonon és elmesélte, hogy megtalálta  a blogomat és végig is olvasta. Én pedig először nagyon meglepődtem, hogy-hogy megtalálta és hogy jött á, hogy az enyém? Végig is olvasta?! 😮 Teremtőm, miket írhattam le? Vajon van benne valami kompromittáló vagy kellemetlen? És persze a másik szálon: de jó, annyira fontos vagyok neki, annyira hiányzom, hogy keresgél, szeretné megtudni mit jelent a nick-em, mert az is velem kapcsolatos. Sőt, annyira, hogy mindent elolvas a blogomon, csak mert rólam szól. És ez nagyon jó érzés, nagyon melengető – szeretve lenni, kimondatlanul is. 🙂

1%-ot a Bátor Tábornak

Repülőgép-szerencsétlenség, auu

Ez vagyok én…

“Meghalni sokféleképpen lehet – akár repülőgép-szerencsétlenségben is. Ez a film ékes bizonyítéka, hogy a szánalmasságnak is vannak fokozatai.”

Spiritualitás és mások

Sok minden történik velem mostanában. Nagyon pörgős az életem, remélem el is jutok általa valahova, valami kellemes helyre. 🙂

1. Elégedett vagyok a Neways-zel. Jók a termékek (tisztábbnak, egészségesebbnek érzem magam általuk), tetszik a marketingterv és becsülendőnek találom az oktatásra fordított figyelmet. Aki akar, hajlandó tenni érte, itt tényleg érhet el sikereket. Én akarok és tudom, hogy egyszer tenni is fogok érte, de jelenleg mások a priorítások. Addig is lelkes termékhasználó maradok. 🙂

2. Eddig mindig halogattuk a gyermekvállalást, mondván rengeteg a hitelünk, érzéseink szerint igen bizonytalan az életünk. Ez valóban így van, MOST is. De úgy döntöttünk, nem várunk tovább arra, hogy legalább ezt vagy azt visszafizessük, úgy sose fogjuk. Bevállaljuk a gyereket, mert most van itt az ideje. A többi pedig meg fog oldódni! Tuti! 🙂
Szóval utánaolvastam mit jelent a családtervezés, hisz még előtte vagyunk, legyünk felelősségteljesek. Sok mindent magába foglal ez a dolog:

• családfaállítás és az öröklődő betegségek felkutatása, lehetőleg megelőzés, ha kell genetikai vizsgálat
• az anya aprólékos kivizsgálása, bármilyen betegség kiszűrése, hogy ne a várandósság alatt okozzon problémáa védettségek vizsgálata: pl. én nem vagyok védett rubeola ellen valószínűleg, ez esetben beoltanak
• min. 1 hónappal, de inkább 3-mal a tervezett fogantatás előtt már magzatvédő vitaminok szedése ajánlott, mivel az első 8-10 hét a legfontosabb a magzat fejlődése tekintetében, ám ekkor még nem tudjuk hogy várandósak vagyunk …+ még sok egyéb dolog.

3. Sajnos nem jutottam be a Bátor Táboros Adventi készülődésre, pedig nagyon szerettem volna.

4. 2 és fél nap alatt kikúráltam magam gyógynövényekkel a náthámból, pedig de szenvedtem. Főztem gyömbérteát literszám, készítettem köhögés elleni szirupot, zabáltam a citromot és a fokhagymát, ittam a borsmenta és bodzateát a hőemelkedésemre stb. Számomra bizonyítottak a gyógynövények, nagyon gyorsan, nagyon hatásosnak találtam őket. 🙂

5. Eddig sem hittem benne, hogy lennének véletlenek. Mindig úgy véltem, hogy okuk van, vezetnek valahová, valakihez stb. Most kifejezetten ilyen “gyanús véletlenek” sorozata kapott el.

a, Így kezdtem el levelezni 2 sráccal is. Egyikük ajánlott egy könyvet James Redfield: Mennyei prófécia a címe, most épp ezt olvasom. Az rögtön az elején erről ír … (még nem értem a végére).

b, Másikukkal emiatt a könyv miatt keveredtem kapcsolatba. Róla kiderült, hogy buddhista. Régóta foglalkoztat a buddhizmus, de mindig távoli dolognak gondoltam. Erre most kiderül, hogy a saját városomban is van olyan hely, ahol közelebb kerülhetek hozzá.

c, És amit még ide sorolhatnék az a tündértánc. Jómultkorában voltunk egy rendezvényen, ahol volt szerencsém meghallgatni róla egy előadást majdan ki is próbálni. Ha jól értem a táncon keresztüli önmegismerést, önkifejezést tanítja. (Az előadó egy régebbi videója)
Szuper volt! Nehéz a zárkózottságomat, szégyenlősségemet levetkőzni egyetlen alkalom alatt. De éreztem benne a lehetőségeket és hogy a lelkem legmélyéig lenyúl … volt egy hölgy, aki 15 perc után zokogott, mert olyan intenzív érzélmeket mozgatott meg benne … én magam, csak a legvégén …
Szeretném ezt beépíteni az életembe és rendszeresen űzni.

Melyik napon születtél?

Ezen kérdés köré csoportosítva egy csomó dologra választ kaphatsz a neten, kérdés, hogy hiszel-e benne. Én – bevallom –  merő játékből kezdtem el ezeket elolvasni. Jó poénnak tűnt. 🙂 Az, hogy az első “stimmelt”, meg sem lepett, hisz annyira általános, hogy könnyen magamra húzhatom és azt értelmezem ki belőle, amit szeretnék. De a találomra választott másodikkal is így jártam. Azért ez már kicsit konkrétabb, szerintem.

Én csütörtökön születtem:

1. Ez vár rád októberben

Nem lesz unalmas az októbered, ha csütörtöki napon születtél. Úgy érezheted, mintha egy hosszú téli álomból ébresztene fel valaki. Hagyd, hogy magával ragadjon ez az új kaland, élvezd ki minden pillanatát és ne foglalkozz a holnappal. Tulajdonképpen életed minden területén érezheted most ezt a kellemes őszi fuvallatot. Októberben nem lesz más feladatod, mint hogy sodródj az árral, és hagyd megtörténni a dolgokat.

2. Ebben vagy tehetséges

Nehezen barátkozol meg saját értékeiddel, azonban ha egyszer hajlandó vagy megkötni a legnagyobb kompromisszumot, és olyannak elfogadni magad, amilyen vagy, könnyen megtalálhatod a helyed az életben. Szeretteid jóval többre értékelnek téged, mint te saját magadat, azonban ez a külvilág felől érkező támasz segítségedre lehet az útkeresésében. Tipikus segítő vagy, aki nehéz sorsával megküzdve később remek tanáccsal tud majd szolgálni a hasonló úton járó embereknek, ehhez azonban előbb neked kell a helyére rakni értékeidet. Kiváló tanár válhat belőled, azonban inkább a kisebbeknek tudsz segítséget nyújtani, mivel a kamaszok kegyetlen kritikáit nehezen viseled.

Persze az, hogy ismerkedem a Neways-zel (1) és azon gondolkodom, inkább lennék óvónő 🙂 , mint mérnök(2)  nem jelenti azt, hogy ezek a szösszenetek kell irányítsák az életünket. De úgy gondolom szórakozásnak megteszi.

Ha Te is így gondolod, ezeket a kérdéseket találtam még:

3. Pasi titok

4. Szexualtitásod (Ez például sem rám, sem a páromra nem stimmelt)

5. Ettől leszel boldog

…