Céges vacsi kontra betegség?
December 8, 2007 — Dan'age'iamEz a hét húzós volt.
Kedden volt a névnapom, kaptam egy csomó ajándékot, sok csokit (mer’ mi mást?) és sok szobanövényt - virágot, mert elhintettem a kollegák közt, hogy jobban örülnék cserepes növénynek, mint vágott virágnak, mert az új lakásban jobban férnek majd és zöld dzsungelt szeretnék. Ettünk, ittunk is, idén a Kedves válsztott bort, amit behoztam, hogy vendégül lássam a többieket és ez finom volt, jól csinálta. Vmilyen Hiltop száraz, fehér bor volt, citrom és narancssárga cimkével. Ízlett nekem is, és a hozzáértőbbeknek is.
A gyomrom már ezen a napon sem volt jól, de én kis naiv, azt hittem, csak a vitamint adagoltam túl, azért megy a hasam. Tévedtem! Másnap reggel (szerda), ha lehet még rosszabb volt a helyzet, így felhívtam Palpatin kollégát, hogy bocsi, de ma aztán nem megyünk mérni sehova. Eredetileg egy üdülőövezet (az előző napi esőktől) sártengerré változott földútja mellett mértünk volna egész nap. Délutánra némi alvás, sok víz és kaja nélkül jobban éreztem magam annyira, hogy bementem dolgozni - határidős meló van. Nem volt jó döntés, úgy éreztem még tán lázam is volt délután. Aztán persze végigültem az AutoCAD tanfolyam aznapi óráit, lévén már csak 1 lesz ezen kívül és vizsgázni szeretnék belőle. Estére azt hittem összecsuklom a fáradtságtól. (Azóta tudom, hogy az egész várost tizedelte a betegség.)
Csütörtökre virradóra a gyomrom megnyugodott, köszönhetően a sok liter körömvirág teának. Irány a semmi közepe, hideg, sár, gumicsizma, végtelennek tetsző órák. Estére a nyelvem lógott, de legalább a gyomrok oké.
Pénteken jól megbecsült irodai munka és újabb gyomorgörcsök. (mint később kiderül ez már nem a vírusos fertőzés, hanem vmi romlott kaja). De sebaj! Este céges vacsi. Mondhatni karácsonyi záró buli. Szuper volt a kaja, na jó nekem a húsok nem jöttek be: tűzdelt libacomb / marhapöri / baconbe tekert csirkemell aszalt gyümivel töltve, viszont isteni röszti és görögsali volt. A desszert pedig somlói vagy rétes. Nyamm. És hát ittunk is: b52-t (ha jól írom) kaja előtt, Jagert utána és egy kis vilmost Vilmossal. És jót beszélgettünk. Mindezt úgy, hogy 21 óra után kicsivel otthon voltam. ![]()
