Míg a Kedves hazalátogatott a szüleihez, én itthon maradtam – lenne némi fusi munkám, amivel el vagyok maradva. De még előtte kimentem a Cora-ba, mivel a tisztítókhoz zabpehely kellene és sajnos a városban nem kaptam. Hihetetlen!
Bevásároltam, vettem mindkettőnknek pár akciós pólót is. Utána úgy döntöttem adok vért, ha már pont a mai napon lehet. Minden félelem nélkül – hisz a legutóbbin legyőztem – odasétáltam, rutinosan kitöltöttem a kérdőívet, megszúrták az ujjam, megmérte a vérnyomásom a doki és már ülhettem is a székbe, mivel alig 1-2 embert mozdított meg ez akció a több ezres vásárló tömegből. Sajnos. Pedig vkinek az életét menthetem meg 15 perccel és egy kis “véráldozattal”.
Szóval ülök a székben és az előzetes megjegyzésem ellenére – miszerint a bal karomat szokták szúrni – a nő megszúrja a jobbot, mondván nagyon jól tapintható. Na ja, 4-5 tűigazgatás után (persze a karomban) segítséget kér egy kolléganőjétől, aki szerint szintén szuperül tapintható, de ő ügyesebb is, másodjára eltalálja. (Fentebb volt, mint ahol keresték, mint kiderül – ezt megjegyzem legközelebbre!) Az első szúrás nagyon fájt, állítólag vmi göb(?), a többi sem volt épp kellemes, de nem viselt meg annyira, mint vártam volna. Innen minden simán ment. A vér lejött, én felálltam, az “ajtóban” még megbeszéltük, hogy ha bekékülne a karom vizesruhába tekerjem és gyorsabban felszívódik. (nem kékült be) És leültem az “előtérben” az asztalokhoz, ahol a kérdőívet is kitöltöttem. Pontosan tudván, hogy ilyenkor még vagy 10 percig ott kell ücsörögni, bizti ami bizti, rosszul ne legyek. Épp unatkozva kezdtem volna szemlélni a világot, amikor az elkezdett összefolyni, a fülem pedig zúgni. Tudtam, hogy szólni kéne valakinek, de már nem mertem/tudtam felállni. Próbáltam összpontosítani, hogy az előttem ücsörgő kisfiút megkérem szóljon egy nővérkének (vagy ki tudja mi a rangjuk), kevés sikerrel, mikor az egyiküknek feltűnt túlságosan nagyokat lélegzek. Visszavittek, lefektettek, lábam fel, fejemre hideg vizes borogatás, futás a doktornőhöz. Mire visszaért, a fejem ugyan még szét akart robbani és felülni sem mertem volna, de legalább a beszéd már ment. A vérnyomásom maga a tökély, jobb, mint előtte volt (ami szerintem csak azért lehet, mert ez a készülék jól mér, míg a másik..) Állítólag nem vagyok sápadt sem (mily meglepő, egy alapos arcradír után) A pulzusom is oké. Tehát gyógyszer szerencsére nem kellett, ám idő, meg türelem annál több. Vagy 10 perc fekve .. 10 ülve .. üljek láblógatva .. az még nem megy .. akkor újabb pár perc félig ülve .. vissza az előtérbe, “min.15 percig még nem mehetek sehova!” Közben egy plusz üveg ásványvizet elszopogattam. Aztán végül elindulhattam haza. Na messze nem vagyok tökéletesen még mindig, de azért hazajutottam, kicsit fáj a fejem, kicsit gyenge vagyok. De azért megérte! Legközelebb is adok, csak szólok, hogy hajlamos vagyok rosszul lenni. 
Jah, hogy mi volt az ok? Fogalmam sincs. Ettem, ittam (azt lehetett volna többet is), aludtam eleget, nem vagyok kimerült. Lehet, hogy a vitaminok miatt. Vmi már változik, csak még nem értünk el a végére, a jóhoz. Ki tudja.
Mikulásnak, krampusznak öltözött fiatalok szórakoztatták a gyerekeket, hülye feladatokért ajándékokat osztogattak nekik. Az egyik kamionban play-station-ök álltak, lehetett rajtuk játszani – sorba álltak miatta az emberek. :-O Volt egy mini műjégpálya is, ahol lehetett korcsolyázni – tetszett a gyerekeknek. Meg mindenféle pultok, teával, gesztenyével stb. Sokan voltak, legalább a gyerekeknek bejött.
