Szeptember 27.-én a Bátor Tábor családi napot szervezett az Állatkertben. Én is ott voltam, mint önkéntes. Totókkal és játékos állatkerti állomásokkal tettük színesebbé, az amúgy is érdekes állatkerti sétát. Lehetett zsiráfot etetni, levedlett kígyóbőrt simogatni vagy akár azt is kipróbálhatták a gyerekek, milyen a közlekedés, ha csőlátásod van, mint az orrszarvúnak például. Szerintem a hűvös idő ellenére mindannyian örültünk ennek a napnak, lévén a jó szórakozáson kívül lehetőséget is biztosított, hogy cimborák és gyerekek újra találkozzunk egymással. 
Természetesen fotók, most is készültek. Megtekintheted őket ITT.
…… 
A látvány oké, jónak tartom a képi megjelenítést, én is ilyennek, vagy hasonlónak képzeltem. A színészi játék megfelelő, jók a karakterek. A sztori maga is rendben van, nem hagyták ki a könyv felét, mint oly sok megfilmesítésnél. És – mint azt korábban már írtam – a könyv letehetetlenül izgalmas olvasmány, életem talán legjobb könyve. És ezzel el is érkeztünk a problémámhoz. Hogy lehet ezek után ilyen lapos filmet csinálni?!?! Éppen csak nem unatkoztam. Ezen a filmen aggódnom kellett volna a gyerekekért, szívszorulva – lélegzetvisszafojtva nézni mi történik Lyra-val és Pan-nal, szinte ordítva buzdítanom a medvét és könnyeket hullatnom a Costa gyerekért. De semmi! Semmi, lévén a felkonf-ban elhangzó 2 mondat után a daimonokat ugy kezelik, mintha alig lennének többek holmi háziállatoknál. Nem derül ki, milyen szoros a kötelék az ember és a daimonja között, nem mutatnak rá, hogy nem tudnak élni egymás nélkül. És innentől kezdve ez csak egy sima gyerekrablós sztori és nincs mélysége a filmnek, nincs miért-kiért aggódni, hiszen nem látjuk, nem érezzük a lelkünkben a tétet. Pocsék a rendezés! Nicole bájos pofiját mutatják, miközben elsiklunk a lényeg felett! Nem használja megfelelően a kamerát, nem lassít – gyorsít vagy nem a megfelelő helyeken, nem hagy időt érzelmek kialakulásának vagy épp olyan apró momentumokat hagy ki, amik nélkül nem alakulhatnak ki a szükséges érzelmek.
