Vajon …?

Aggódom. Feszült vagyok, ideges, ingerlékeny. Még amikor könnyűnek és boldognak érzem is magam, könnyű kizökkenteni és felhúzni. Labilisnak, gyengének, kimerültnek érzem magam. Jelentéktelen apróságok is bőgésre sarkallhatnak. És kezdem úgy érezni, hogy nem vagyok képes egyedül kimászni belőle.

Kíváncsian figyelem a szervezetem jelzéseit és a problémás körülményeket. Vajon bírom-e addig, míg végre elmehetek legalább 1 hét szabira, míg rendeződnek kicsit dolgok, míg tisztán látok és kikapcsolhatok, lazíthatok?! Vajon elég erős vagyok (ahogy hiszem, remélem) vagy összeroppanok, ami a horoszkópok szerint oly jellemző az ikrekre? Vajon helytálló-e a hitem, miszerint, ha komoly baj lenne, “lecsapna a biztosíték” és ledöntene a lábamról mondjuk egy influenza, kényszerpihenőre küldve? Vajon örüljek a sírásnak, mert ez a szelep, ami leengedi a túlcsorduló feszültséget vagy aggódjam miatta?

Ugye, fogom még a közeli a jövőben azt gondolni, hogy ugyan szenvedtem, megküzdöttem érte, de MEGÉRTE, mert fejlődtem, előrébb jutottam, pozitív változás történt, jobb lett valami?

Felrobbanok!!!

“Így is eléggé átvertem … és csak akkor ismerem őket, ha akarok tőlük vmit…”

Hogy mondhat ilyet egy anya?!!!

Lecigányozta, meg le selyemfiúzta. És azt mondta, hogy ennél az utcasarkon olcsóbban vehetek magamnak szexet. Hogy én tartom el. Meg hogy ha tényleg szeretném már rég szültem volna neki. És hogy ha meghalok (pl elüttetem magam a biciklivel) akkor a hiteleim mind rá (anyu) fognak szállni és nem a selyemfiúmnak kell értük felelni. És hogy itt a hugi az aki adott valamit én mindig csak kaptam, mert hogy a hugi él vele önfeláldozóan az önkormányzati lakásban és tartja el. És egyébként is járt volna a huginak minden hónapban egy albérlet díjának a fele… Meg hogy tudta ő, hogy ez a sorsom, de hogy ennyire hülye legyek… hogy eltartok magamnak egy selyemfiút, aki ráadásul évek óta a húgomat szeretné kúrogatni…

És hogy felhozhatom a gyerekkorom, de én mit fogok adni a gyerekeimnek? Lesz fedél a fejük felett?

Hogy miért is értem haza annak idején korábban, miért nem sikerült akkor megölnie magát? Mindenkinek jobb lenne most.

Ma már túlságosan becsülöm az életet, hogy a halálát kívánhassam, de azt nagyon szeretném, hogy többé ne kelljen kapcsolatba kerülnöm vele. Hogy úgy élhessek, mint akinek nincs és soha nem is volt családja. Hogy soha többé ne bánthasson.

Meg van a megoldás..

.. No messze nem a legjobb, de megoldás. Sok mindent kell feláldoznom érte, de talán vmivel nagyobb lelki békét kapok cserébe. Úgy döntöttem, hogy – bármennyire is szeretem ezt a lakást – nem maradok benne tovább. SOHA TÖBBÉ, SENKI NEM DÖRGÖLHETI AZ ORROM ALÁ!!! És az épp aktuális otthonomnak nevezett helyre csak az teheti be a lábát, akit én hívok oda. Tehát kiköltözünk a lakásból, anyu pedig, ha akar odaköltözik; ha nem akar, üresen hagyja; ha úgy, dönt akár el is adhatja, nem érdekel többé. Természetesen, ha eladja, a részemre igényt tartok a pénzből, de a döntéseihez többé nincs közöm. És amennyire csak rajtam múlik, minimalizálom a velük való kapcsolatot. Teljesen megszüntetni  – bármennyire szeretném – nem tudom. Úgy érzed elárulom a családomat? Én úgy, hogy aki tönkreteszi az életemet, ne nevezze magát a családomnak!

Szóval, albérletbe költözünk, méghozzá Jászberénybe. Ott dolgozik most a Kedves és a főnöke, a vonatbérletéből felszabaduló pénzt, hajlandó albérleti hozzájárulásként továbbra is odaadni. Így nekem messze van, most én fogok vonatozni (ezt fizeti a cégem), de legalább anyu tutira nem látogat meg. És Jászberény szép város, kifejezetten szeretem. Legfeljebb picit kicsi.

/Frissítés: nem így történt , nincs albérlet/

Túl jó volt?!

Tudhattam volna, hogy mivel egészen jól érzem magam a bőrömben, minden jól alakul, anyu hamarost bele fog gázolni a lelkivilágomba! NA DE ENNYIRE?!?!

Címszavakban:

• anyu ki nem állhatja a Kedvesem (peche van, még mindig nem tervezem otthagyni, ahogy már jó pár éve így van)
• mondjuk így, agyilag nem egészen beszámítható (ezzel nekem van pechem)
• a Kedves nem tud bánni vele (a legkedvesebb pillanatában is érezhető, hogy kölcsönös az utálatuk)
• anyu a hugommal pocsék anyagi körülmények között él (amiről úgy gondolja – sztem – én tehetek, pedig semmi közöm hozzá)
• a lakás amiben élek a Kedvessel, a nagyszüleimé volt és a hugommal közösen örököltük
• a lakás, amiben anyu és hugi él önkormányzati és le van robbanva

Ez a legalapabb állapot, innen indultunk. Persze van még 1-2 fontos kikötése: mint pl. nem adhatom el a lakást, hogy kifizessem a hugom részét, mert abból ő nem tud venni magának egy másikat és csak elherdálná a pénzt.

Akkor most, hogy nagyjából képben vagy, képzeld mellé, hogy anyu utálja azt a lakást, ahol él (meg persze sokba is kerül neki) ezért aztán nekem kéne megoldanom, hogy elszabadulhasson onnan, máshova költözhessen. Amihez persze adu-ászként a fejemhez vágta (milyen régóta vártam már ) hogy mennyit spóroltunk, mióta itt lakhatunk és nem kell albérleti díjat fizetni és mindeközben a hugi mit kapott? (Mert én mit is kaptam? Némi hitelt a nyakamba, hogy ki tudjam fizetni a temetést, az illetéket, a névátírásokat stb-stb. Ha véletlen vmi plusz pénzhez jutottam, azt mind költhettem a lakásra, hogy egyaltalán lakható legyen, konyhaszekrény a régi szétrohadt helyett; új nyílászárók, mert a régieket ha egyszer kinyitottam képtelenség volt bezárni..)

“Jobbnál-jobb” ötletei voltak már, a most aktuális, hogy cseréljük be egy nagyobbra (értékegyeztetéssel – miből is?) és költözzünk össze mind a 4-en. Szuper! Egy légtérben a családom és a párom, a csatatér közepén velem.

HOGY KÉNE EBBŐL KIMÁSZNOM?!

Ha nem lennénk tele adóságokkal (én és a Kedves is) most rögtön kimenekülnék külföldre, akkor is ha egy kukkot sem értek az ő nyelvükön.

ECDL – vizsga

A mai nappal véget értek ECDL-es kínszenvedéseim. Mármint őszig, amikor is úgy tervezem folytatom a maradék 3 modullal. (adatbáziskezelés, IT alapismeretek, prezentációkészítés) Na ezek zöme nekem is új lesz, de hát épp azért szeretném megcsinálni. Bevallom féltem a mai vizsgáktól (táblázatkezelés, internet). Na, nem attól, hogy kevés lesz a tudásom, hanem a mellettem ülők pánikrohamaitól, hogy levegőt sem hagynak majd venni és nem tudom őket átrugdosni a vizsgán. A múltkor a tudatlanok nyugalmával futottam neki a vizsgáknak (szövegszerkesztés, operációs rendszerek) és mindenki piszok mázlijára: betegen. Csak ennek volt köszönhető, hogy – én, egyébként igen békés ember – nem ordítottam torkom szakadtából, hagyjanak már békén. Úgy ültem le a gép elé, hogy tudtam!!, Palpatin szinte minden kérdésre tud válaszolni egyedül is, stabil tudásra tett szert. Így a mellettem ülő hölgynek szentelhetem figyelmem, aki gyakorlatilag itt ült először számítógép előtt, nem csoda hát, ha hiányos tudása, remegős keze. S mi történt?! Még el sem tudtam olvasni az első kérdést/ feladatot, s Palpatin halálra váltan szegezte nekem: ez meg mi a fene, most ide mit írjon?! Mondom, várj már, hadd olvassan el előbb. De nem, újra oldalba bök. És a kettes feladat, ott mit kell csinálni? Kapom a fejem gyorsan a kettes számhoz, vajon mitől ijedt így meg. “Hozzon létre új mappát … néven.”  Hát mondom, azért ezt NE MÁR! Tudod Te, csináld! “És akkor így?” “Jól csinálom?” “Most akkor ezt OK-zam le?” És így ment ez 45 percen át.   Szegény hölgynek, aki valóban segítségre szorulna, alig 1-2 szót tudtam szólni, hogy “jól van”, “igen, ott keresd”, vagy pillanatokra kimerevíteni a képernyőt, míg lemásolja, amivel gondja van. De megcsinálta!! Egy szó panasz nélkül, higgadtan, összekapta magát és mindent beleadott!  Végül mind levizsgáztunk. Palpatin mentegetőzött, hogy jajj, ne haragudjak már, de ő úgy bepánikolt, meg egyébként is, bizonytalan magában .. de kit érdekelt már! .. teljesen kimerültem …

Ennek fényében, azt hiszem jogos volt a mai félsz, enyhe gyomorremegés. Az Excel-lel kezdtünk. És szépen, simán, minden gond nélkül meg is csináltuk.   Pár halk, segítő instrukció, kellően lassú mozdulatok, cellakitöltések. És hopsz, csak azt vettük észre, hogy kényelmes tempóban, békésen a végére értünk és még az időből sem futottunk ki. )  De jó .. hi-hi .. senki sem fog megbukni ..
S hatot ütött már óra .. kiosztásra került az internet feladatlap. Áhh, itt már nem lehet komolyabb gond, ez piti. Vagy hogy is? Mire az időnk fele lejárt, nem kevés ingerült szóváltás után, sikerült is mindenkinek továbbítania az oktatótól kapott levelet a megadott címekre, az elméleti kérdésre bepötyögött (kipuskázott-általam az internetről) válasszal kiegészítve. (Normál esetben mondjuk akár 5 percet is el lehetne ezzel tökölni NA DE HUSZAT?!) S ne kerítsen hatalmába páni félsz, mikor én mostanra TUDOM, hogy még Mozart: Kis éji zenéjének letölthető, lejátszható zenei verzióját meg kell keresnünk, le kell mentenünk és el kell küldenünk az oktatónak e-mailben?!?! Nem nekem, NEKÜNK, mindannyiónknak! .. Teremtőm segíts! (Micsoda pech, hogy nem vagyok vallásos ) Ja, s persze ekkor még nem említettem pár aprócska kérdést, amiknek az 1-1 pontjaiból is meg kellene szereznünk párat a sikeres vizsgához. .. de úgy tűnik a jobbomon ülő hölgynek lehet vmi Istene, mert piszok mázlista módon klikkelgetett. ) 1 klikk: Mozart életrajz (rögtön a következő feladathoz szükséges infó – Salzburgban született – kerül a szemünk elé). A lap tetején letölthető formátumban a művei. 2. klikk Már itt is van a Kis éji zene 3. klikk Jé, már le is töltődött a megfelelő helyre .. s mire legközelebb oda tudtam fordulni 1 egész mondat erejéig, a zene elküldve, a Salzburgot ábrázoló kép kiválasztva, már csak le kell tölteni Ebben segítek. Béke, mosoly .. tudom, Ő már nem fog megbukni. (Meg is érdemli. Lehet, hogy tudástára likas itt-ott, de készült rá, sokat.) .. “Segíts már, ezt hogy kell?” Szól a bal oldal, s újra hajtás, pánik, peches mozdulatok, egyre ingerültebb szóváltások .. “Várj! ÍROK!” .. “De mondd már, hogy kell ezt?” .. “Nyugi, befejezem!” .. “Most ez mért nem jó?” .. S, a tanár már a fejem felett áll, s szedi ki a kezemből a papírt .. de hopsz, még a nevet sem írtam rá ..

S egyszercsak vége az egésznek .. VÉGE .. végleg .. levizsgáztunk (legalábbis úgy gondolom lesz elég pontunk) .. már kinnt vagyunk az épületből .. egy zebránál állunk, itt válnak szét útjaink .. micsoda MEGLEPI !!, a párom ölel át .. elém jött, fontos vagyok neki!! )

Félórával később, a kedvenc kisvendéglőnkben ülünk. A vacsorára várunk. Ennyi jár nekem! Ügyes voltam!  .. Sallalla .. A kedvenc pincérsrácom szolgál fel. Imádom Őt! ) Nem elhanyagolható szempont, hogy helyes. De ráadásul ritka jó pincér. Figyelmes, udvarias, előzékeny, kedves .. De jó! .. Trallalla! Milyen jó zenék mennek a rádióban! (Vagy csak nekem mindegy? Menjünk bulizni!
Olyan jól érzem magam!

                                                            Olyan felszabadult vagyok!

ÚGY MEGKÖNNYEBBÜLTEM! )

Szivárvány

Este sétálok hazafelé a munkából. A város sötétségbe burkolózik. Esik az eső. És mintha a lelkemet is megmérgezné ez a szomorúság, bőgni volna kedvem. Átadom magam az érzésnek, hagyom, hogy átjárjon a bánat, az önsajnálat: ezt az estét is egyedül töltöm otthon, magányosan, hisz a Kedves éjszakás. Aztán, úgy félúton arra leszek figyelmes, hogy egy építkezés kerítésén keresztül napsugarak hoznak fényt a sötétbe. Mire hazaérek, süt a nap. Csak gyengén, lemenőben van már, de süt, fitogtatja erejét! Az eső már csak szemerkél. Mielőtt belépnék a lépcsőházba, még visszanézek, hogy a napsugarak a bánat maradékát is előzzék szivemből. S mit látok?! Szivárvány ível keresztül a házak felett. Szép, teljes, minden színt tartalmazó szivárvány. Nem éles, kontúros, hisz még mindig esik, de milyen szines! Micsoda ajándék ez egy fáradt embernek!

Szaladok is felfele a lépcsőn .. hol a gép? .. macskák vissza! .. futás lefelé .. utolsó forduló .. sóhaj .. ugye ott vagy még? .. És IGEN! Még mindig ott tündököl az égen. Közben egy másik, szinte észre sem vehető szivárvány is társult mellé. Olyan érzésem van, mintha csak egy varázslat lenne és nem is láthatná más. Ez, most, csak az enyém. )

Meg a tietek, ha nem is életem legjobb képe:

ECDL

Hohó, tiszta szerencse, hogy a mérnökök nem teljesítménybérben dolgoznak, ma nagy bajban lennék! ) Egész nap a Súgókat, meg a fórumot olvasgattam, de legalább kezdem úgy érezni, hogy – ha lassan is – de menni fog ez egyedül is. Legalábbis az alap dolgok. Este, ha lesz még némi energiám, ki is próbálom mit tudok megváltoztatni!

De addig még túl kell éljem az ECDL tanfolyamunk utolsó pár óráját, ami még a csütörtök délutáni vizsgától elválaszt. Teremtőm de UNOM! Jelentkeztem rá, mert így céges pénzen megszerezhetem a vizsgát és a kedves kollégákat átlökdöshetem a vizsgán – csak elég hangosan kell súgni – de arra nem készültem fel, hogy ennyire kevés új dolgot tanulok és ily szörnyen fogom unni magam. És bevallom belefáradtam az értetlenségbe is ( Ahhoz is segítenem kell, hogy a megfelelő cellába klikkeljenek (Excel), hogy várhatnám hogy megtalálják a helyes függvényt?!