Aggódom. Feszült vagyok, ideges, ingerlékeny. Még amikor könnyűnek és boldognak érzem is magam, könnyű kizökkenteni és felhúzni. Labilisnak, gyengének, kimerültnek érzem magam. Jelentéktelen apróságok is bőgésre sarkallhatnak. És kezdem úgy érezni, hogy nem vagyok képes egyedül kimászni belőle.
Kíváncsian figyelem a szervezetem jelzéseit és a problémás körülményeket. Vajon bírom-e addig, míg végre elmehetek legalább 1 hét szabira, míg rendeződnek kicsit dolgok, míg tisztán látok és kikapcsolhatok, lazíthatok?! Vajon elég erős vagyok (ahogy hiszem, remélem) vagy összeroppanok, ami a horoszkópok szerint oly jellemző az ikrekre? Vajon helytálló-e a hitem, miszerint, ha komoly baj lenne, “lecsapna a biztosíték” és ledöntene a lábamról mondjuk egy influenza, kényszerpihenőre küldve? Vajon örüljek a sírásnak, mert ez a szelep, ami leengedi a túlcsorduló feszültséget vagy aggódjam miatta?
Ugye, fogom még a közeli a jövőben azt gondolni, hogy ugyan szenvedtem, megküzdöttem érte, de MEGÉRTE, mert fejlődtem, előrébb jutottam, pozitív változás történt, jobb lett valami?
február 5, 2008 at 5:22 pm
Kb. én is így érzek néha, csak nem sírok, mert egy férfi nem sírhat, az női szokás, de én a depresszióm okát is tudom. Már csak az alkalomra várok, hogy változtassak az életemen.
február 6, 2008 at 8:04 pm
Még mindig ilyen rossz kedved van? Tudok segíteni? Szerintem nyugodtan panaszkodj a párodnak, ő megvigasztal.
február 7, 2008 at 9:38 am
Egy picit talán félreértettél. Nincs rossz kedvem. Kimerült vagyok, mind fizikailag, mind lelkileg, szellemileg, amitől végletesebben reagálok le dolgokat. Alapvetően bennem piszok sok az életerő és főleg az ÉLETKEDV. Talán ez a legjobb tulajdonságom!
Az a típus vagyok, akit egy dal, egy kis napsütés vagy a temető sarkában megbújó pár szál hóvirág boldoggá tud tenni. Általában maradandóan, hosszú órákra vagy akár egész napra. Most az változott, hogy ezekből a boldog pillanatokból, sokkal könnyebb kizökkenteni és utána hirtelen szinte agresszíven reagálok. Vagy éppen sírok, ami a hétvégén 2× is előfordult, de szerencsére azóta sem. Ez egyik sem jellemző rám, így még meglepőbb, mint egy átlag embernél. És természetesen épp a párom az akinek a leginkább feltűnik. Persze, hogy mesélek, panaszkodok neki és ő próbál is sokkal megértőbb lenni, de mivel neki is van baja bőven, nem mindig jön össze.
február 7, 2008 at 9:50 am
Én is ismerem az okokat:
Az elmúlt 5 hónap eseményei röviden összefoglalva:
- megszerveztünk egy esküvőt 3 hét alatt
- eladtunk egy lakást
- vettünk egy új lakást, hitelből!
- átköltöztünk
- meghalt a párom apukája
- szívrohamot kapott a keresztapja (nincs egy hete, csak a gyors reagálásnak köszönheti az életét, de úgy tűnik jobban van)
- 3. hete nyomjuk a melót idebenn este 19-20 óráig, van hogy hétvégén is
- próbáljuk úgy beosztani a fizunk, hogy mindenre elég legyen (nem könnyű)
- végre kifizették a számlám (plusz meló), így a konyhabútorunk is meg tudjuk rendelni, a sütővel, főzőlappal, de nyilván ennek is utána kell járni, többször átterveztetni, hogy beleférjünk a pénzügyi keretbe és persze gyorsan kéne, mert most nincs konyhánk, nem tudunk főzni és még a mikrónk is megadta magát
Talán ennyi. Szerintem jogosan vagyunk fáradtak, kéne az a pihenés, ami – ugye – akkor fog menni, mikor megrendeltünk a konyhába mindent és letelt a munkánk határideje is, beadtuk a pályázatokat. Már nagyon várom.
február 7, 2008 at 10:02 am
És még vmi
Gyorsan vetkőzd le azt a hülye hozzáállást, amit a társadalmi elvárások ültettek el benned, miszerint a férfiak nem sírnak. A férfi is ember és bizony néha (még ha ritkábban is) neki is jót tesz egy kis sírás. A sírás megtisztítja a lelket és feszültséget vezet le, megkönnyebülést hozva. Ezzel nem azt mondom, hogy sírj minden apróság miatt, minden nap vagy akárhol, akárki előtt. De ha úgy érzed sírnod kell, ne tarsd vissza, sírj! Sírj otthon a leendőbelid ölében, ha vmi igazán mély dolog tör elő belőled (örülni fog neki, nem kinevetni) vagy sírj egy szeretett ember temetésén, mert ennek, ott, helye van és szarj le mindenkit, aki másképp gondolja. Élj sokkal szabadabban, magadért és ne mások elvárásaiért!
február 7, 2008 at 10:24 am
Már azzal is segítesz, hogy írsz, kérdezel, azt éreztetvén: van aki figyel rám, törődik velem. Köszönöm.
február 8, 2008 at 12:08 pm
“Szerintem jogosan vagyunk fáradtak” Szerintem is. Örülök, hogy nincs nagyobb baj, nekem vannak nehezen megoldható problémáim. Úgy érzem, munkahelyet kellene váltanom, már beregisztráltam egy karrier oldalra. Igaz, hogy ott még csak 1 ajánlat van, de várom a többit, hátha lesz jó. Addig meg maradok itt, és kibírom valahogy. (Addig is kapok pénzt.)
A múlt hét csütörtöki buli is úgy hatott rám, mint másokra a kábítószer. Nagyon jó volt, élveztem, feltöltődtem tőle, napokig jó kedvem volt, de aztán elmúlt a hatás, és jobban kezdtem érezni a kisebb-nagyobb gondjaimat, mint előtte. Üresnek érzem az életemet, és várom a következőt.
február 8, 2008 at 12:09 pm
Nekem is jólesik, hogy törődünk egymással, és te is figyelsz rám. Köszönöm.
február 8, 2008 at 12:31 pm
Drukkolok a munkahelyváltáshoz, mert ha úgy érzed nem jó, akkor nem is az!
Örülök, hogy jól sikerült a buli, én is szerettem volna elmenni, de csütörtökön Bp.-re, reménytelen – legalábbis a jelen időszakban. Talán, ha nyugi lesz és vehetek ki péntekre szabit.
(Mesélhetnél részletesebben magán levélben)
A következő életed vagy a következő bulit várod?
Amennyire látom, azért érzed üresnek, mert az is. (bocsi) Változtass, töltsd meg vmivel.
február 8, 2008 at 12:32 pm
Szívesen.
Talán egyszer majd személyesen is. 
február 8, 2008 at 12:39 pm
A következő életed vagy a következő bulit várod?
Amennyire látom, azért érzed üresnek, mert az is. (bocsi) Változtass, töltsd meg vmivel.
Nem kell bocsánatot kérni, igazad van. Egyelőre csak a következő bulit várom.
február 8, 2008 at 7:53 pm
Meséltem magánlevélben a buliról és az üres életemről. Kicsit hosszú, de remélem, nem unalmas.
február 9, 2008 at 11:12 am
Megkaptam, nem untattál és már válaszoltam is.